Ez egy nyilatkozat- és kérdésparádé a nem túl távoli múltból. Körmendi konyhájában az ételek mellett majd szórakoztató híreket is kínálunk nektek. Most csak a teljesség igénye nélkül vadászgattunk, mit találunk archívumunkból a neten. Lassan-lassan új, aktuális témákkal is jelentkezünk, de hogy sulykoljuk belétek a stílust, fogadjátok szeretettel ezt a pici kis gyűjtésünket.
Füge, a főkóstolónk napközis lett, mivel gazdájának, Gábornak egyre több az elfoglaltsága. Hogy a magyar vizsla napközben ne legyen magányos elvittük őt a HOG Pub-tól 45 méterre található kutya-napközibe. A napközis felügyelőtől megtudtuk, vizslánk mintakutya volt, olyan négylábúval is játszott, amely eddig senkivel nem bohóckodott. A kutyalányokat tiszteletben tartotta, nem udvarolgatott és gazdája után sem nyüszített. Füge első napján jelest kapott.
A most divatos sláger-duettek férfi fele, Burai Krisztián zenész, előadó, zenei producer főz második adásunkban. Pattogunk Krisztiánnal a piacon, a hentesnél és még kocsmázunk is a végén. Ott persze kóstolónk, Gábor, a hídépítő mérnök nem ismeri fel a végeredményt, de nem is elégedetlen. Megállapítható ugyanakkor, hogy Krisztián a színpadon jobb, mint a konyhában, de Hunyadi kolléga javított a helyzeten. Jó szórakozást és jó étvágyat a második részhez!
Fradi BL-meccs meg szuperkupa idején kimozdulunk a konyhánkból picit és egyből a Megyaszó-Szerencs borsodi megye kettes meccsen találjuk magunkat. Ilyen izgága társaság vagyunk. Amikor nem főzünk, akkor is igyekszünk izgalmasak lenni. Ebben a konyhában nem csak kaják főnek.
Bírókergetés miatt félbeszakadt a Megyaszó-Szerencs borsodi megye kettes meccs vasárnap. A dolgot látva face live-ot indítottam azonnal. Egy rendező elmesélte saját szavaival, hogy mi történt, egy fiatal meg rám akart támadni. Ez nem panasz, csak tényként rögzítem. Veszélyes meló ez. Egyébként 1:1-es állásnál a bíró sok ítélete bosszantotta a hazai szurkolókat. Mindeközben a megyaszóiak látványosan és sportszerűtlenül húzták az időt. Aztán a bíró nem fújt le egy szerencsi szabálytalanságot, az akcióból pedig megszületett a vendégek győztes gólja. Szerencsi gólöröm közben kezdte egy hazai játékos kergetni a sípmestert, aki azonnal félbeszakította a meccset. A videó a legizgalmasabb és leginformatívabb egy percet tartalmazza. Aztán jött a boldog befejezés, amikor is egy prominens szurkoló megismert, nevemen szólított és felszólította a lassan magukat lincshangulatba hozó helyieket a békére és a szeretetre. Ezt imádás követte gazdagon. A szerencsi fiúk pedig hazadobták Szerencsre az épp arra bóklászó riportert.
Van-e köze Orbán Ráhelnak a Sziget Kft-hez? Hogyan kezeli az ingyenélő bérlet lejmolókat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szembesült konyhámban Kádár Tamás a Sziget Kft első embere. Főztünk egy marhapörköltet és az is kiderült, hogy első nagy álma az volt, hogy színész legyen. Ezzel az epizóddal indul Körmendi konyhája, jó szórakozást és jó étvágyat!
Még mindig #nemfőzősműsor ahol #kajaavégemindennek